„The safest general characterization of the European philosophical tradition is that it consists of a series of footnotes to Plato.” (Whitehead, 1979, old.: 39)

„Az Európai filozófiai tradíciót a legbiztonságosabban úgy írhatnánk le általánosan, hogy az egy sor Platónhoz fűzött lábjegyzetből áll össze.”

A fennebb olvasható idézet, volt az ötletadó, esszém témájához, így Alfred North Whitehead vádolható, ha megközelítésem mégsem éri el a kívánt célt

A Platón gondolkodása szorosan összefűződik Szókratészével, lévén ő volt Szókratész dialógusainak megörökítője, de az mindenéppen elmondható, hogy munkásságát alapvetően három, egymástól nem jól elválasztható, hanem inkább finom átmenetet képző részre tagolhatjuk. (Boros & Lendvai, 2006)

1. Szókratikus korszak: Hiteles beszámolók szókratész beszélgetéseiről, mint például a Szókratész védőbeszéde, Prótagorasz vagy a Gorgiasz.
2. Középső korszak: Ezekben a dialógusokban jelenik meg Platón ideatana. Ide olyan művek sorolhatóak mint például: Phaidón, Phaidrosz, Állam, Lakoma (Szümpozion)
3. Harmadik (késői) korszak: Ezekben a dialógusokban eltűnik Platón tanításából a visszaemlékezésés a részesülés gondolata. Az ideák, közelebbről meg nem határozott módon, benne vannak magukban a dolgokban. Jellemző művek: Parmenidész, Szofista, Timaiosz.

A valódi platóni gondolkodás, tehát csak a második, illetve harmadik korszakának írásaiban mutatkozik meg igazán, tehát a későbbiekben inkább erre fektetem majd a hangsúlyt, méghozzá oly módon, hogy három kulcsfogalom mentén közelítünk az emberi lét kérdéséhez. Ezek a kulcsfogalmak az alcímben megmutatkozó „lélek”, „idea”, „megismerés”, ugyanis ezen fogalomkörök mentén haladva könnyed betekintést kaphatunk arra a módozatra is ahogyan ezek a fogalmak egymással kapcsolatba lépnek és rendszert alkotnak.

Platón a lélekről

Sok írása közül, mely valaha elhagyta Platón tollát, az egyik legirodalmiasabb alkotás a Phaidrosz. A mű alapvetően olyan kérdéseket feszeget, mint: „Milyen a jó szónok?”, „Hol az ember határa?”, „Mi a barátság?”; ám a számunkra igazán releváns mondandó – a szövegben elhangzó három szónoklat közül – a harmadik szónoklatban hangzik Szókratész által. Platón itt, ugyanis leírja az emberi lélekről alkotott elképzelését mi szerint az, hármas tagoltságú (Burkard, Kunzmann, & Wiedm, 2007) :

„…a mi vezetőnk kettős fogatot hajt, és lovai közül az egyik szép és derék, és ilyen fajtából való; a másik éppen ellenkező fajtából és ellenkező jellemű: nehéz hát és bajos itt nálunk a gyeplő kezelése.” (Platón, Platón Összes Művei - Második kötet, 1984, old.: 308)

A derék ló, nem más, mint a tettrekészség (tetterő) megtestesítője, az önfejű ló a vágyakozás, míg a kocsis az értelem képviselője. Mindhárom a természetének megfelelően egy-egy erénnyel rendelkezik: a tetterő feladata az észnek engedelmeskedni: erénye a bátorság; a vágyakozás erénye a mértékletesség. A lélek három részének megfelelő erényei fölé Platón egy negyediket - az igazságosságot - rendelt. Ez utóbbi akkor uralkodik, ha mindhárom lélekrész kellő mértékben teljesíti az őt megillető feladatot.

A lélek kezdetben a csillagok között szárnyal ezen a kettes fogaton. Ez a csillagok közötti tér nem más, mint az ideák világa, mely fontos alapköve lesz aztán a lélek magával hozott tudása kapcsán. Ahogy azonban a kocsis uralmát veszítí fogata fölött, egyre, mint zuhanni kezd és szárnyának tollai kihullanak, így ereszkedve aztán egészen a Földig, ahol a Lélek, hogy pusztulását elkerülje, az első útjába kerülő testbe beköltözik és életre kelti azt. Itt magyarázatot kaphatunk a lélekvándorlás gondolatára is, ugyanis platón úgy képzelte el a dolgot, hogy ha a test meghal, a lélek átköltözik egy másik testbe, és aszerint, hogy az egyik vagy a másik ló kerekedik felül, száll lejjebb vagy emelkedik magasabbra az életek rangsorában. Az embereket végül ezen a rangsoron kilenc felé osztja:

1. a bölcsesség és a szépség szerelmese
2. a törvénytisztelő király
3. államférfi, üzleti és pénzügyi szakember
4. atléta vagy orvos
5. jós
6. költő vagy művész
7. munkás vagy paraszt
8. szofista vagy demagóg
9. zsarnok

Platón és az ideák

A földi lét mivoltát az egyik legismertebb Platóni hasonlat írja le, ez nem más, mint a nevezetes Barlang-hasonlat, melyet a következő szavakkal kezd:

„Képzeld el, hogy az emberek egy barlangszerű föld alatti lakóhelyen – melynek a világosság felé nyíló s a barlang egész szélességében elhúzódó bejárata: van – gyermekkoruktól fogva lábukon és nyakukon meg vannak kötözve, úgyhogy egy helyben kell maradniuk, s csak előrenézhetnek, fejüket a kötelékek miatt nem forgathatják; hátuk mögött felülről és messziről egy tűz fénye világít, a tűz és a lekötözött emberek között pedig fent egy út húzódik, melynek mentén alacsony fal van építve, mint ahogy a bábjátékosok előtt a közönség felé emelvény szokott állni, amely fölött a bábjaikat mutogatják.” (Platón, Platón Összes Művei - Második kötet, 1984, old.: 191)

Az ilyen módon barlangban megbékjózott emberek, csak az előttük, a falra vetülő árnyakat látják majd, és egész életükben azt hiszik majd, hogy az a valóság. Ellenben, ha valaki közülük kiszabadulna és elhagyná a barlangot, akkor tapasztalva az igazi világ képét, rájönne, hogy eddigi életében csak vélte látni a valóságot. Ha azonban visszatérne, hogy tudassa a többiekkel új tapasztalatait, amazok megvetnék, kinevetnék és talán meg is ölnék őt.

A hasonlatban a barlang a jelen világunkat szimbolizálja, melyről csak úgy véljük, hogy a valóság, a kiszabadulást követően a kinti világ dolgai és a fény maga az ideák világát jelöli, melyben az ember lassan felismeri a teljes valót.

A szép ideája melyel például a Nagyobbik Hippiász című műben foglalkozik még az író magyarázható úgy, hogy egy szép nő, egy szép szék vagy egy szép fa – bár bennük szinte semmilyen közös nem található, mindannyian részesültek a szép ideájából így az, ami külön-külön széppé teszi őket az „maga a szép”, melyet teljességgel most még ugy-e nem értünk. Az ideák közös vonása, a valódi létezés és a tökéletesség mely tulajdonságoka egy legfelsőbb idából nyernek és ez nem más, mint a „JÓ” ideája. (Platón, Platón Összes Művei - Első kötet, 1984)

Az az ember, aki szellemével vágyakozik rá, hogy felemelkedhessen az ideák világába és azokat megismerje – kiváltképpen a jó ideáját - az ú.n. Plátói szerelem hajtja és ők azok, akik vegül „kijuthatnak a barlangból”

A megismerés Platóni formája

Na, de hogyan is működik ez a megismerés?

Platón három dialógusában (Menón, Phaidón és Phaidrosz) találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy azt, amit mi tanulásnak hívunk, voltaképp csak annak a tudásnak a felelevenítése, amellyel már egyszer a születésünk előtt rendelkeztünk. Mikor az ember megszületik, minden korábbi tudását elfelejti, azonban megmarad az a képessége, hogy ezt a tudást a későbbiekben felidézze, emlékezzen rá. (Wikipédia, 2019)

Ezt a folyamatot úgy nevezi meg Platón, hogy „Anamnézis”

Az emberi megismerés négy fokozatát Platón az úgynevezett „vonalhasonlaton” keresztül mutatta be. A legalacsonyabb fokú ismeret a találgatás, sejtés (eikeszia). Ennek tárgyai a képek vagy szubjektív vélemények (például, ha valaki egy igazságtalan tettet igazságosnak tart). Ennél egy fokkal magasabb fokú ismeret a hiedelem (pisztisz), ennek tárgyai az érzéki valóságok (például, ha valaki hiszi, hogy az athéni alkotmány tökéletesen megtestesíti az igazságot). Még magasabb fokú ismeret az értelmi ismeret vagy következtető gondolkodás (dianoia), ennek tárgyai a matematikai tárgyak. A legmagasabb fokon a szellemi megismerés (noézis) áll, mely a megismerésének tárgyai az ideák. E felosztásban az első két fokozat a vélekedés (doxa) világába tartozik, a másik két fokozat pedig a tudományos megismerés (episztemé) kategóriájába.

A noézis és a dianoia mint valóságos megismerés független az empíriától. Platón felfogásában a megismerés legmagasabb formája nincs levezetve. Az emberi lélek az ideákat nem az életében ismeri meg, hanem még születése előtti szemléli őket az ideák világában.

Tehát az ideákat nem kifejlesztik, hanem szemlélik az emberek – újra emlékeznek rájuk (anamnézisz), mivel ezeket elfelejtik, mikor belépnek az emberi testbe. (Platón, Platón Összes Művei - Első kötet, 1984, old.: 210)

Végezetül elmondhatjuk, hogy ezen gondolatok hallatán, még a mai ember is elmereng azok tartalmán, így joggal mondhatjuk: Platón nem csak korának kiváló filozófusa, de egyben napjaink egyik legmeghatározóbb alakja is volt.

Irodalomjegyzék

• Boros, J., & Lendvai, L. F. (2006). Szabadbölcsészet. Forrás: Az athéni klasszikus filozófia: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexa7d6.html?option=com_tanelem&id_tanelem=259&tip=0
• Burkard, F. P., Kunzmann, P., & Wiedm, F. (2007). Atlasz 1. - Filozófia. Budapest: Athenaeum Kiadó.
• Platón. (1984). Platón Összes Művei - Első kötet. Budapest: Európa Könyvkiadó.
• Platón. (1984). Platón Összes Művei - Második kötet. Budapest: Európa Könyvkiadó.
• Whitehead, A. N. (1979). Process and Reality. In A. N. Whitehead, Process and Reality: An Essay in Cosmology (old.: 39). London: Free Press.
• Wikipédia. (2019. február 7). Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Platón